Ez a bejegyzés a Mázli-ról fog szólni.
(Figyelem! A film 12 éven aluliak számára nem ajánlott!)
Feltűnhetett azoknak a legelején az a furcsaság, hogy nem írtam oda az angol címét a filmnek. Ez nem azért van mert nem tudom vagy nem találtam meg, hanem azért, mert ez a film magyar.
Rendezője Keményffy Tamás, aki több filmfelvételen is ott volt, mint operatőr, de mint rendező csak kettőn és ez az egyik (a másik a Szerencsés ember, ami egy magyar kísérleti kisfilm, 19 perces).
A főszereplőnk Szekers István, aki nem igazán azt akarja tenni, mint a falu többi embere. Az elején bele akar fogni a fenyőfabizniszbe, de a többiek el akarják adni az összes földet -így az övét is-.
Ógyarmaton játszódik, ami az osztrák-magyar határon van. Egyik nap Szekeres István a temetőben rátalál az ott húzódó földgáz vezetékre. Ezt megmutatja a többieknek is és kitalálják, hogy ezzel fognak kereskedni.
Túl szép lenne ez az egész, ha le nem buknának.A falusiak elszántak és nem hajlandóak lemondani az olajról. Ellenállnak a karhatalomnak egy remeknek tűnő tervvel. Mivel a remeknek tűnő tervek nem nagyon szoktak sikerülni, ezért nyilván ez sem sikerült nekik, így feladták a kút őrzését. Mivel meg kell téríteniük a károkat, amiket okoztak, így az elejétől hülyeségnek tartott fenyőfa ültetésben megállapodnak, hátha bejön nekik.
Hogyan találta meg a csövet Szekeres István? Vajon volt tervük, hogy miket csináltak volna a befolyó pénzzel? Volt sok vevőjük, mire rájöttek a vezeték tulajdonosai, hogy baj van a vezetékkel?
Nekem tetszett a film, de több történést rakhattak volna bele.
Nálam a film hét magyar pontot kap a tízből.